Imádom a Need for Speed-et. Hogyan nem szeretni? Talán az összes arcade versenysorozat közül egyik sem bizonyult olyan tartósnak, mint ez: az 1994-ben született franchise még mindig felkelti a figyelmet, még ha már nem is annyira népszerű. Ahogy azonban az utcai versenyzés is. De az EA továbbra is hisz az IP-ben, és ennek nagyon örülök. Igaz, még én is nehezen tudom megmondani, hogyan vélekedjek az ilyen kiadásokról, mint pl Need for Speed: Remastered Hot Pursuit.
A Need for Speed: Hot Pursuit egy nagyszerű játék. A sorozat nem minden rajongója érzi jól magát a Criterion Games-ben, de nem volt panaszom. A The Hot Pursuit, a Most Wanted menő volt, bár nem a műfaj klasszikusai. A pontosan tíz éve megjelent Hot Pursuit azonban továbbra is a legnépszerűbb ebből a korszakból.
A sorozat modernebb képviselőivel ellentétben a Hot Pursuit rendkívül egyszerű. Világa nincs tele ikonokkal és feladatokkal, és nincs cselekmény, mint olyan. A játékosnak két szerepet kínálnak - egy utcai versenyző és egy rendőr. Az egyik elfut, a másik ennek megfelelően utoléri. És ennyi.
Olvassa el még: Need for Speed: Payback Review – House of Cards
A zsenialitás ebben az egyszerűségben rejlik. Minden felesleget levágva a Criterion egy igazi szerencsejátékos versenyt adott nekünk, ahol a versenyek nem tartanak sokáig, és ahol nincs töltelék. Nem barangolhatsz céltalanul a város utcáin, hanem azonnal nyithatsz egy új küldetést a térképnek köszönhetően. Minél több az elvégzett feladat, annál magasabb a rangsor, és annál több autót tud kinyitni. Ez alapvetően ugyanaz, mint a Burnout Paradise.
Ám ez sem volt újítások nélkül: egy időben itt jelent meg először a "szociális multiplayer" Autolog nevű eleme. Lényegében ez egy olyan rendszer, amely lehetővé teszi az eredmények kényelmes mérését a barátokkal, és folyamatosan kihívást jelent számukra. Ebben az esetben ez egy nagyon logikus kiegészítés. A remasterben egyébként ez az elem még jobb lett, hiszen az újdonság támogatja a cross-platform játékot, vagyis mindenkivel összemérheted a sikereidet. Valójában valószínűleg a kissé frissített Autolog a fő oka a frissítésnek, mert minden más... nos, nem sok minden változott.
Olvassa el még: Need for Speed: Heat review
Tudom, miről beszélek: nem is olyan régen, közvetlenül a remaster bejelentése előtt, a Hot Pursuit-ot futtattam PS3-on. Kora ellenére még mindig remekül nézett ki, és őszintén szólva nem volt szüksége semmiféle újrafeldolgozásra. Főleg PC-n – a konzolok esetében a „remaster” szót könnyen lecserélhetjük „re-release”-ra, és kevesen veszik észre.
Tehát igen, itt arra a következtetésre jutunk, hogy a Need for Speed: Hot Pursuit Remastered leginkább olyan konzoljátékosok számára létezik, akik korábban nem voltak elérhetők. A Nintendo Switch tulajdonosok különösen szerencsések – a versenyzés általában nagyon nehéz a hibrid konzolon.
Kora ellenére a Hot Pursuit remekül néz ki. Ez azonban nem a remaster érdeme - természetesen büszkélkedhet javított textúrákkal és felbontással, de alapvetően keveset változtat. A játék felismerhető, és úgy néz ki, mint egy nagyon klassz kiadás tíz évvel ezelőttről. Nem vonzza a tekintetet, és nem nyűgöz le semmivel. Talán a fő csalódás a rossz optimalizálás. Az alap PS4 és Xbox One maximum 30 képkocka/másodperc sebességgel fut, ami nagyon alacsony – különösen a Burnout Paradise 60-ával szemben. A Pro verziók jobbak, de még ott sem számítanak sima 4K-ra. Ami a legújabb konzolokat illeti, azokhoz önmagukban nincs támogatás - indul a Hot Pursuit, de ez minden, nem kell 120 fps, mint pl. Dirt 5.
döntés
Stílusos, kalandos és mégis kellemes a szemnek Need for Speed: Remastered Hot Pursuit örömet okoz majd a veteránoknak és az új játékosoknak, de a remaster mint olyan nem érdemel különösebb dicséretet. Minimális munkát végeztek, de mégis, minél többen nyúlnak a műfaj klasszikusaihoz, annál jobb.
